you don't do heavy metal in dobly
Emily Bindiger - Song Of Decision (1971)
Az utóbbi napokban-hetekben kicsit sok lájkot kaptam ilyen egymondatos olcsó viccekre és képekre, ez picit meg is ijesztett, úgyhogy visszatérek a különböző zeneszámok aporopóján megírt bőbeszédű és teljesen értelmetlen posztokhoz, na. Ezt a (most kivételesen nem kerülgetem, hanem simán leírom, tessék:) gyönyörű számot teljesen véletlenül találtam az interneten valamikor tavaly, és majdnem pontosan egy éve játszottam le a Lamantinban, egy nagyon szuper tematikus mix záródarabjaként; gondolom, azóta sem hallgatta meg senki*, úgyhogy akkor berakom most ide is. Nos, én Emily Bindigerről olyan sokat nem tudok sajnos, a Wikipedia-oldala alapján egy viszonylag foglalkoztatott session-énekesnő lehet, és ez a szám a ‘71-es lemezéről (ezt én soha nem mertem meghallgatni egyébként, mert hisz kiderülhet, hogy simán tök érdektelen vagy egyenesen borzasztó, és akkor bizonyosan összedőlne a Világ), na szóval a ‘71-es szólólemezéről van, de igazából az is lehet, hogy nincs is neki szólólemeze, hanem ez csak egy kislemez, mittudomén, mondom; még utánanézni sem voltam hajlandó, mert ez tényleg az a típusú Csodálatos és Kivételes Dal, amiből egy előadónak mindösszesen egy darab lehet egész pályafutása során; maximum, persze. És akkor már minek hallgassuk meg a többit? Egyébként először azt akartam írni, hogyha filmet rendeznék (ami gondolom egy nagyon szép és nagyon szomorú film lenne, de azért kicsit vicces is, meg néha felcsillanna benne egy jobb élet reménye, meg ilyesmi), na tehát ha én egy filmet rendeznék, akkor alighanem ennek kellene szólni a stáblista (edit: persze a végefőcímre gondolok itt, csak hogy egyértelmű legyen) alatt; csak akkor meg ugye félő, hogy ez az alig két és fél perces dal ripsz-ropsz kimosná a nézők agyából azt, amit az előző két-két és fél órában (hosszú film lenne!) láttak, így aztán nem is beszélnék meg a filmet párjukkal, meg nem írnának rögtönzött filmkritikát valamelyik fórumra, hanem csak támolyognának otthon letaglózva, hisz ez egy Csodálatos és Kivételes Dal, ugye, mondtam már, és ilyen ereje van neki. De egyébként talán ez nem is lenne baj, hiszen ha én filmet rendeznék, az valószínűleg egy kurva nagy baromság lenne, másrészt meg nem is akarok filmet rendezni.
*mármint persze nem azért, mert a Lamantint nem hallgatja senki, nem így gondoltam!
