JEHOVAHKILL

you don't do heavy metal in dobly

La Düsseldorf - White Overalls (1978)

Nem mintha bármennyire is értenék hozzá, de én tök szívesen hallgatok progresszív rockot egyébként, mindenfélét, például: ilyen neoklasszikus hangszerfutamokkal terheltet, meg kozmikus szintivarázslatot, meg olyat is, amiben mondjuk húsz percen keresztül bukolikusan fuvoláznak és/vagy pszichedelikusan gitároznak, meg aztán persze olyat is, ahol csak így neszeznek-motoznak-zörögnek, és persze el ne felejtsem azt, amikor a szemüveges rockerek túl sok sci-fit olvastak és ezekből hordanak össze ilyen grandiózus konceptlemezeket, meg aztán hú, ki tudja még, hogy milyen van; szóval tök jó így elmerülni az érdekes hangokban meg követhetetlen dalszerkezetekben, ugyanakkor a képhez az is hozzátartozik, hogy én azért úgy nagyjából negyed órán keresztül tudok odafigyelni ezekre, és miután az összes sivár-lakatlan bolygót és mind a pogány isteneket magam elé képzeltem már, azért hajlamos vagyok elkalandozgatni picit. Ezzel szemben (tényleg csak a példa kedvéért) mondjuk a Nerves együttes klasszikus négyszámos EP-je végig fenntartja a figyelmemet; érdekes!

Na, de van egy progrock-lemez, aminek minden egyes másodpercére oda tudok koncentrálni, és ez pedig a La Düsseldorftól a Viva. Illetve nem is kell nagyon koncentrálnom, mert ez a lemez tényleg felemel, boldogsággal tölt el, aztán visz, röpít magával, hú, bele a végtelenbe! Pedig ezen is van ám hatperces szám, meg hétperces szám, meg húszperces szám is, viszont mindegyik sláger, illetve ami nem sláger, az meg himnusz, de tényleg. Itt van például ez a szám, az egyik kedvencem, mindösszesen két percnyi euforikusan vágtató posztlgam/protopunk, kb. Brian Eno/Roxy Music vonalon, de játszhatná akár a méltatlanul elfeledett Jet zenekar is, ugyanakkor az is hallható, hogy már azért a punk után járunk, így aztán simán felférne mondjuk egy korabeli Ultravox vagy Magazine-lemezre is; na, de nem is ez a lényeg, hanem hogy tényleg minden pillanatban úgy tud még egy lapáttal rátenni, hogy közben igaziból semmit nem változik (az ilyen számokat nagyon szeretem!). És akkor azt még nem is mondtam, hogy kb. 0:38-nál elhangzik az, hogy SCHEISSE!

  1. feketexenia said: meg egy kicsit ilyen is youtube.com/watch?v…
  2. jehova posted this
More Information