you don't do heavy metal in dobly
Les Rallizes Denudés - The Night Collectors (1977?)
Az a baj, hogy mióta van ez a rohadt internet és az anyukám is letölti róla az összes 1974 és’76 közötti nigériai psych-pop-prog-techno-lemezt, már nem tudom eldönteni, hogy mi az, ami itt tényleg újdonságértékkel bírhat, és mi az, amire már mindenki rácsodálkozott legalább egyszer, hogy nahát, egy újabb ‘74 és ‘76 közötti nigériai psych-pop-prog-techno-lemez, milyen izgalmas, letöltöm inkább ezt a jó kis Phil Collins-b-oldalt, ez nagyon ironikus. Na mindegy, szóval a Les Rallizes Denudés, és tényleg, nyugodtan szóljatok közbe, ha már tudjátok: a zenekarról én, micsoda meglepetés, Julian Cope-nál olvastam először, a megtévesztő név ellenére ez egy főként a hetvenes években aktív japán formáció, elég jól kinéző tagokkal, és számomra teljesen kibogozhatatlan diszkográfiával (amelyben állítólag egy darab stúdiólemez sincs). A zene, hát, az kábé egyszerre Nippon szigetének (ez direkt írtam ám ilyen hülyén, az alpesi valuta ihletett meg!) válasza a Hawkwindre és a Velvet Undergroundra, de azért ez sem fedi teljesen a valóságot, merthogy ilyen: többnyire afféle galaktikus-kompromisszummentes psych-lo-fi gitárzaj, kicsit agresszív protopunk, kicsit elvágyódó shoegaze, kicsit hegedűvonóval gitározós progresszív, sok visszhanggal és álmodozós énekkel; szóval még akár ismerősnek is nevezhető, csak éppen 10-10-30 évvel későbbről. Na, ugye, hogy ez tök érdekes? Viszont azt még muszáj elárulnom, hogy egy marxista zenekarról van szó, tehát aki idegenkedik az ilyesmitől, az ne hallgassa meg semmiképpen.
edit: ja, és hát enélkül nincs Acid Mothers Temple meg az összes japcsi gitározós őrültség, ez szerintem világos.
